Itt található az a régészeti rezervátum, amely egy őskori vár ma már alig észrevehető nyomait hivatott megóvni. A területet - amint látható - ma erdő borítja.

A vár alaprajza tojásdad alakú, 46 m hosszú és 27 m széles. A nyugaton, délen és keleten meredek hegyoldalakkal védett kiemelkedést földbe, agyagba rakott, 1,8 m vastag kőfallal vették körül. A vár északról, a vulkáni plató felől könnyen megközelíthető, ezért ebből az irányból még két földsánccal is megerősítették. Napjainkban ezeknek a sáncoknak a nyomai láthatók.

A vár első leírója Orbán Balázs volt, a XIX. század derekán, aki „kicsiny sasfészeknek” nevezi a Székelyföld leírásában. Falakat már ő sem látott, de az alapok még jól kivehetőek voltak. Ősi székely várnak tartotta és a hozzá fűződő mondákat is ismertette művében. Régészeti ásatásokat 1946-ban Székely Zoltán, 1956-ban Ferenczi Géza régészek végeztek a vár területén. Elsősorban kerámia leletanyag: fazekak, csészék, tálak töredékei kerültek felszínre, melyeket plasztikus bordadíszek, geometrikus mintázat és vörös, illetve fehér festés díszített. A várat kerítő falnak csak alapozását találták meg, mely átégve, 40 cm magasságig a talajban megmaradt. Megmunkálatlan kövekből, sárral rakták össze, mésznek semmi nyomát nem találták. Az első és második sánc között néhány hamvasztásos urnás temetkezés is napvilágra került. Középkori élettevékenységre utaló leletek nem kerültek elő a vár területéről.

A régészeti leletek alapján dák vár lehetett, mely a késő vaskorban épült, Kr.e. I. - Kr.u. I. század közötti időszakban. Amikor a rómaiak Dáciát a II. században elfoglalták, a várat lerombolták és felégették. Azóta soha nem épült újjá.

A Várdombon vonul végig az „Ördög útja” is, mely része a Székelyföldön végigvonuló rejtélyes töltésvonulatnak. Ennek a gyepűhatárnak a kutatása már a XIX. században elkezdődött. Eleinte a római Dácia határvédelmi limesének tartották, az utóbbi évtizedek régészeti kutatásai azonban igazolni látszanak, hogy a kora középkori Magyar Királyság keleti határvédelmi rendszerének részét képezte. A kutatások során előkerült régészeti leletek alapján a XI. század végén – XII. század elején készülhetett.