A monda szerint a várat egy Zeta nevű büszke nagyúr
építette, nem sokkal azután, hogy a magyarok keresztény hitre kezdtek térni.
Fényes, nagy palotája volt neki Cseleházán, azt azonban földig rombolta és
várat épített a falu feletti hegyen, hogy ne tudják ráerőltetni az új vallást.
Zetának két lánya és egy fia volt. A lányok fenn laktak a
várban, de a fiú ritkán ült otthon, sok háború volt, állandóan csatákban
vitézkedett. Sokáig hírt sem hallottak felőle, aztán váratlanul hazajött. De akkor
már áttért a keresztény hitre. Próbálta rábírni konok apját és lánytestvéreit,
térjenek át ők is az új hitre. Ők azonban hajthatatlanok maradtak. A büszke
várúr megátkozta az ősi hitét megtagadó fiát és új Istenét. Abban a pillanatban
akkorát dördült az ég, hogy a szikla megrendült belé, a büszke vár összeomlott
maga alá temetve az öreg Zetát és két lányát. Csak a fiú menekült meg: fehér
lovával leugratott a vár fokáról, és semmi baja nem esett. Az összeomlott vár maga alá temette a dölyfös
nagyúr rengeteg kincsét is. Az omladék alatt, nehéz vasajtó mögött van ma is
Zeta tengersok kincse. Ez a vasajtó minden évben egyszer megnyílik, Szent
György napjának éjjelén…
Sok száz esztendő múlt el Zeta várának összeomlása óta, s
Szent György napján sok ember próbált már szerencsét, de aki egyszer bement a
vasajtón, többé nem került vissza. Mind azt szerették volna, hogy a tenger
kincset egyszerre hozhassák ki. Ám mire összeszedték a sok kincset és kifelé
indultak, a vasajtó már bezárult, s többé nem látták az áldott napsütést. Élt
azonban 200 évvel ezelőtt egy Botházi nevű ember, aki elhatározta, vele nem fog
megtörténni ugyanaz, mert ő csak egy tarisznya aranyat hoz majd ki. Eljött
Szent György napja, éjfélkor szörnyű nagy lángokat vetett a vasajtó és mindjárt
ki is nyílt, rettentő dübörgéssel. Botházi ott volt idejében, be is lépett nagy
bátran. Szeme-szája elállt a csodálkozástól: a nagy pince tele volt arannyal,
ezüsttel, gyémánttal, szinte megvakult a csillogástól. A nagy halom kincs
tövében Zeta lányai aranyhímet varrtak. Serényen nekifogott és egykettőre telemarkolta
tarisznyáját arannyal. De a kapzsiság ördöge nem hagyta nyugton, lekapta
fejéről a kucsmáját és telemerte azt is. Aztán még a zsebébe is gyömöszölt két
marék kincset. Csak akkor tért észhez, amikor a lányok megkérdezték, velük
akar-e maradni. Futott ki a pincéből, ahogy csak bírt. De éppen akkor, amikor
fél lábbal már kilépett az ajtón, nagy robajjal becsapódott a vasajtó s
odacsípte a másik lábát. Kihozta a kincset, de egyik lába ott maradt. Meggazdagodott
Botházi, de nem volt Isten áldása rajta: ahogy jött, úgy el is ment a sok pénz,
s Botházinak nem maradt semmije, csak csúfneve: Sánta Botházi. Azóta békén
varrhatnak aranyhímet Zeta lányai, nem háborgatja őket senki.
A Fűzkút mondája
A kút valahol a Cselében van, a falu régi helyén. Csodálatos forrás az még ma is: sohasem fogy ki, vize a legmelegebb nyárba is nagyon hideg, s körülötte mindig zöldell a fű s néhány bokor. Ez a forrás valamikor tisztavizű kút volt, s mellette állt egy hatalmas fűzfa, ami szinte befedte. Ezért nevezték fűzkútnak.
Sokszáz évvel ezelőtt a falu még kicsi volt, s szinte mindenki onnan vitte a vizet. A tatárok közeledtének hirére megmozdult a falu. Mindenki menekitette kicsi vagyonkáját. A falu vénei azon tanakodtak, hova rejtsék el a harangokat és a sok egyházi drágaságot.Végül is úgy döntöttek, hogy a Fűzkútba rejtik el a harangokat és a falu egyéb kincseit. Egyesek még a pénzüket is vasládába zárva a vízbe dobták.Valahánnyan azt remélték, hogy a tatárok elmenetele után kiszedik a harangokat és minden egyebet.
De nem így történt. A tatárok felégettek a falut: sokan meghaltak, a prédálók keresték a harangokat, kincseket, szentségeket: nem találták. Vallatták az embereket. Az asszony félelmében elárulta a titkot. A tatárok a kút felé iramodtak. Horgas fákkal, karókkal kavarták a vizet. Nagy köveket dobtak, hogy megcsendüljön a harang. Meg is csendült. Beleugrottak a vízbe, de nem tudtak az aljára érni, mert mindig lejjebb süllyedt. Sokan a vízbe fulladtak. A tatárok tizenkét szekér kővel és tizenkét szekér ággal rakták meg a kutat s felette a földet is elegyengették. A nagy fát is kivágták és ágait elégették.
A vizzsatérő lakosok sokáig nem találták meg a kutat. Egyszer aztán a gyökere az öreg fűznek zöldágat hajtott. Lassan sötétebbzöld fű kezdett nőni a kút helyén, s egy idő után forrás fakadt. Sokan probálkoztak a kincsek kiásásával, de az mindig lennebb süllyedt a földben. A forrás azonban ma is megvan, de hogy a régi kúttól mennyire található, azt nem lehet tudni.
Biró Árpád (dancsói) szerint most látható a Fűzkút azon a helyen, ahol az 1200-as években volt Zetelaka a mai Csele dűlőben. A Fűzkút egy halvány domb szélén van éppen ott, ahol a tatárok azáltal elpusztított templom állott.
A monda szerint ezen a helyen ásták el a templom harangját. Az elásott harang körül víz fakadt, amely a harang kerületének megfelelően állandóan forrik. Tehát a monda szerint az akkor elásott harang körül folyik a Fűzkút vize.
A jelenlegi nevét onnan kapta, hogy a forrás körül fűzfabokrok honosodtak meg. A régi öregek elbeszélése szerint az akkori falu papja elmenekítette a könnyebben mozgatható tárgyakat, amelyeket a falutól keletre (a régi falutól), a Dorma ormojában levő három halom egyikében titokban rejtették el, de azt a mai napig sem lehet tudni, hogy melyik halomban.
A sósvíz-kútja mondája
A régi kúttól (Fűzkút) keletre és a mai Zetelakától északra a Nagy-Küküllő partján van egy domb. A domb alatt van a sósvíz kútja. A vize sós. A régmúlt ínséges esztendőkben, amikor nehezen lehetett az állatok részére a sóhoz hozzájutni, innen biztositották a sósvizet. Ezt a területetnagy kiterjedésű nádas, ingovány vette körül. A régi öregek ezt a helyet "lüdérctanyának" nevezték el, mert minden éjjel itt látták elvonulni a lüdérceket, különböző tüzek formájában. Ez a jelenség nem volt más, mint a mocsárgáz feltörése: a gáz a levegő oxigénjével való érintkezés pillanatában lángralobbant és különböző fényű tüz alakjában vitte tovább a szél.
A cégéres-kút mondája
A mai Zetelakától északra kb. 4-5 km-re a Bükkalja (Bikaalja) külső szélében az erdős területen van egy "Cégéres" nevet viselő kút.
Ennél a kútnál volt a múlt idő betyárjainak, a ló- és marhatolvajoknak a találkozó helye. Itt adták vagy cserélték el a lopott lovakat, szarvasmarhákat. A Cégéres-kútnál sok jó vásár után, nagy áldomásokat ittak – beszélték nagyapáink,dédapáink. A név onnan ered, hogy ennél a kútnál mondta az egyik egykori híres ló- és marhatolvaj, miszerint:- Én mindig olyan lovat vagy szarvasmarhát viszek eladásra, hogy az egész ló- és szarvasmarhavásár "cégére" lehetne.
A Cégéres-kút helyén ma egy bővizű forrás van: csillogó, üde, friss vízzel kinálja az arra járó, a körüllötte pihenő embereket. De ezek az emberek ma már nem azért telepednek ide, a kút köré, hogy állataik megpihentetése utján útjukba vegyék az Oroszhegy, Szentkirály, Korond, Parajd vagy Szováta mezején tartandó állatvásárokat.