A Zetelaka környéki tanyavilág kialakulásának az oka, hogy a falu létszámgyarapodása illetve a földalap használatában végbement változásoknak köszönhetően szükségessé vált a falu környékén fekvő kaszálók, legelők feltörése  és szántókká való átalakítása gabona termesztésre ami a mindennapi kenyerűket biztosította.  Így szükségessé vált a távol eső hegyvidék adta természetes legelők és irtványok során nyert kaszáló  kihasználása amelyek kezdetben  alkalmi  szálláshelyek, később gyér tanyavilággá alakulnak át: Zeteváralja, Deság, Ivó, Sikaszó és Küküllőmező falvai, amelyek közigazgatásilag ma is Zetelakához tartoznak, az anya­községhez.

    Hamar kevésnek bizonyult a megművelt terület a falu létszámához vi­szonyítva, de a zetelaki ember sem riadt vissza a munkától, és ahogy le­hetett, úgy segített magán. Művelés alá fogták az addig terméketlen, bokros területeket. Természetesen ez hosszú és kitartó munkát követelt.

A népesség gyarapodásával lehet magyarázni azt is, hogy a falutól 10-15 km-re erdei házak és az állatoknak istállók, szénapadlások épül­tek. Erre a kényszer szorította a zetelaki népet. Amikor már igen sok volt a lakosság, megkezdődik a szántóföldi földművelés. Természetesen ez a takarmány termesztés csökkenéséhez vezetett, melynek következ­ménye az állatállomány rohamos csökkenése: a lakosság ráébredt arra, hogy a kaszálókat valahol pótolni kell. Ekkor kezdik az erdőket nagy mértékben irtani: terjedelmes tisztások keletkeznek, és itt kezdték ter­melni az állatoknak szükséges szénamennyiséget.

Később felismerik, hogy ebben az őserdőben levő földben még a szántóföldi kultúrnövényeket is meg lehet termelni. Így kezdik termelni a burgonyát, zabot, rozst és kis mértékben - ahol megterem - a búzát is. A kukorica viszont itt már nem terem meg. Ezekre az erdőktől elbó­dított területekre kis házakat és istállókat építettek. Általában minden módosabb gazdának volt egy háza a faluban, de ugyanakkor volt egy "kis pajtás helye" az erdőn is. Az erdőn csak nyáron tartózkodtak, a "szénacsinálás" idején. Később a népesség szaporodásával egyes csalá­dok felköltöztek az erdőre lakni. Leginkább a fiatal házasok hagyták el a falut, és már télen is itt laktak, csak ritkán mentek le a faluba vagy vá­rosba, amikor valamit vásároltak, vagy amikor valaki meghalt.

Ugyan is csak csak a központban van temető: ha egy erdei ház lakója halt meg, azt ha­za kellett vinni a faluba, mert a pap nem ment fel az erdőre temetni; per­sze nem csak a papon múlott a dolog, hiszen az erdei tanyán nem volt temetőhely sem.

Voltak olyan gazdák is, akik nem költöztek fel véglegesen az erdő­re, de mégis tartottak fenn egy kis házikót és egy kis istállót nyári szál­lásnak, "szénacsinálni", és amikor ezzel végeztek, hazamentek a faluba. De a szénát nem vitték mind be a faluba, hanem ott hagyták az erdőn, a szénapadláson (az udorban). Tavasz felé, amikor már fogytán volt Ott­hon a takarmány, és a hideg tél is már nagyjából elmúlt, a gazda vagy valamelyik legényfia felhajtotta az állatokat az erdei szállásra - csak a fejőstehenet hagyták otthon a gazdaasszony gondozására bízva.

Amíg az állatok az erdőn tartózkodtak, az ott összegyűlt trágyát szét hordták a kaszálókra. Ami trágya már későn gyűlt össze, azt gondosan egy rakásba rakták, ahol az őszig maradt.

Idők folyamán a lakosság tovább szaporodott, s a települések egyre gyarapodtak: újabb házak épültek úgy, hogy valóságos falvakká alakultak.
Ezek szétszórt települések. A szétszórtság oka, hogy minden gazda általában a birtoka közepére építi fel a házát. A birtokok nincsenek szét­aprózva, egy tagban vannak, melyet mindenki a szomszédtól függetle­nül művel meg. Az utak általában a birtokok között húzódnak el, nem szelik keresztül senki földjét. Minden gazda az ő telkét "erdei kerttel" keríti be.Ez 4-5 darab vékony fenyőfából áll, amelyek úgy vannak egy­más fölé helyezve, hogy köztük a távolság 25-30 cm. Így legalábbis a nagyobb állatok nem tudnak keresztül menni.

A faluszerkezet fejlődésének következő lépése napjainkban történik: újabban Zeteváralján, Ivóban, Sikaszóban szépen alakul ki az utcaháló­zat.
Egyházilag is nagy változás történt. Új egyházközség (plébánia) ala­kult ki Zeteváralja központtal. Ide tartoznak: Zeteváralja, Ivó, Deság, Sikaszó, Küküllőmező és a Gyergyóújfalutól ide csatolt Libán falu.  

Zeteváralja

A mai Zeteváralja területén 1895 körül működött az Ivó vizén egy fűrészgyár, melyet Török Sándor vagy Albert (nem tudjuk pontosan) fakereskedő építtetett és munkásokat toborozott. A gyár addig működött, amíg a fakereskedő el nem távozott. A helység ettől kezdve Töröktelep lett. 1904-ben egy Klein Zsigmond nevű budapesti kereskedő érkezett. A zetelaki közbirtokosságtól vásárolt egy kis erdőrészt és a fa feldolgozására gyárat épített, amely 30 évig fennmaradt. Egy idő után, amikor már nem adtak több fát a kezére, eltávozott, és így lett a Töröktelepből Zsigmond-telep. Nagyon sokáig „gyártelepnek” illetve „gyáriaknak” nevezik az itten lakókat. Klein Zsigmond szorgalmazásának köszönhetően a cég iskolát alapít és tanítót szerződtet. Így 1907-ben elindul az oktatás a vendégmunkások gyerekeinek részére, amely viszont az első világégéskor megszűnt. 1929-ben ujjá szerveződik az oktatás a magániskola helyébe állami iskolát alapítanak.   A Zeteváralja nevet 1941-ben kapta a kis falu.